Fejlesztéseink, eredményeink – 2023. A falu karbantartása

A korábbi éveknek megfelelően az önkormányzat brigádja idén is kivette a részét a település szépítéséből, fejlesztéséből. Az általános karbantartások, munkák (tavasztó őszig kéthetente fűnyírás az önkormányzattól a Sajnovics parkig; hulladéktárolók heti ürítése; növényzet metszése; szerelések, karbantartások az intézményeinkben; pellet szállítás, feltöltés az óvodába és a művelődési házba; levélgyűjtés a közterületeinken és a temetőben; rendezvényekre eszközszállítás; piacokra havonta asztalszállítás) mellett idén is jutott idő kisebb fejlesztésekre, karbantartásra.

Többek között kijavították az egészségház udvarában megsüllyedt parkoló burkolatát. Kiürítették az egészségház udvari tárolóit, összegyűjtötték és elszállíttattuk innen és a hivatal udvarának egy részéről a sittet.
Elkészítették és felszerelték a Budapest-Balaton kerékpárút mentén lévő vízgyűjtő akna rácsos fedését.
Alpolgármester úrral kiegészülve rendezték az óvoda alatt lévő faanyag maradékát, valamint az óvodához vezető utat.
A téli fűtés biztosítására folyamatosan fával látják el az Alkotóházat.
Több helyen javították az önkormányzat útjait és az út menti padkákat, illetve kivágtak veszélyes fákat.
Alpolgármester úr segítségével járhatóvá tették az Otelló utat, hogy az Erdőmajori út építésekor elkerülő útként is lehessen használni.
Homokot szállítottak a Csillagfürt játszótér homokozójába.
A szabadtéri színpadunk alapzatát kijavították.
Részt vettek a közösségi munkákban (faültetés, karózás).

Mindezeket idén is 2 fő saját alkalmazott és egy fő közfoglalkoztatott látta el. A téli időszakra, átmenetileg még egy fő segíti a brigád munkáját. A kis létszám ellenére, jövőre is igyekszünk a települést kisebb fejlesztésekkel és a szükséges karbantartásokkal, még szebbé, használhatóbbá tenni!

Juhász Csaba polgármester