Fejlesztéseink, eredményeink – 2023. Dózsa György utca

CSAPADÉKVÍZ-ELVEZETŐ RENDSZEREK FELÚJÍTÁSA

Dózsa György utca

A Széchenyi 2020 pályázat keretében 100 millió forint támogatást nyertünk a belterületi csapadékvíz-elvezetési problémák megoldására. Hosszú tervezés után, idén januárban indult el az engedélyeztetés, majd nyáron lezajlott a közbeszerzési eljárás és szeptember közepén el is kezdődhetett a kivitelezés. Ez 2023-as évünk legnagyobb beruházása, melyet a közbeszerzés során is három fő részre osztottunk, így ezek alapján tervezzük a beszámolókat is.

Elsőként a Dózsa György utcában kezdődtek meg a munkák. November második hetére készült el az utca vízelvezető-rendszerének tervek szerinti felújítása és megtörtént a műszaki átadása. Az árkokba beton árokelemeket helyeztek, melyek elvezetik a csapadékvizet az utca végi szikkasztóárok felé. A páratlan oldalon új átereszek kerültek a régiek helyére, fedlapokkal és az eredeti burkolat visszaállításával. A 21-es házszám után kitisztították és a megfelelő mélységben, 130 m hosszan profilozták az erdő melletti árkot, mely a lefolyó víz befogadását és szikkasztását szolgálja. Az utca nagy részén szélesedett az autózható rész, hiszen az utca elején az árokelemekig lett kialakítva a murvás padka. A páratlan oldal első házánál közel 30 m padkafolyóka került beépítésre, mely a második háztól kezdődő árokba vezeti a csapadékvizet.
A páros oldal elején, a járda mellett, 32 m hosszan ugyancsak padkafolyóka továbbítja a felgyülemlő csapadékot (mely eddig a járdán gyűlt össze) a Szabadság út árkába.

Mindezekkel ebben az utcában úgy sikerült a megfelelő csapadékvíz-elvezetést kialakítani, hogy az a továbbiakban nem károsítja az útburkolatot és szélesebben is lehet közlekedni.

A két mellékutca csatlakozásához elkészültek a rácsok, melyeket jövő év elején helyezünk végleges helyükre. Ezek nem voltak részei a pályázatnak, de szükséges a megvalósításuk.

Juhász Csaba polgármester