A Tordasi Kulturális Napot idén új helyszínen a Hangyában rendeztük meg, és bátran mondhatom a „nyitott ház-nyitott kultúra” sokak örömére szolgált!

Nagy volt az érdeklődés a tordasi képzőművészek alkotásai, a tánc és zene művészet iránt is. A délután a tordasi alkotók műveiből készült kiállítás megnyitójával indult, majd Máté Balázs világhírű csellóművészünk lélegzetelállító játékával kápráztatta el a közönséget. Az udvaron Nagy Miklós szobrászművész alkotásai mellett, Szabó Kata Kolibri Mozgásművészeti Stúdiójának légtánc növendékei ejtettek minket egyik ámulatból a másikba, majd a nagyterem színpadán a Kolibri táncosai, Mihovics Márti, Pillikék néptáncosai és a Dance NRG csapatának csodálatos tánc produkciói gyönyörködtették az nézőket. A kéretlen zivatar elvonultával Salamon Ferenc, Csőgör Róbert és Csernák Attila népi zenekara húzta a talpalávalót, immár az épület előtti téren, ahol sokan táncra perdültek, sőt dalra is fakadtak.

A program fergeteges utcabállal zárult, amelyhez a Szivárvány együttes szolgáltatta a jobbnál jobb slágereket. Meglepetésvendégként Juhász Csaba polgármester gitározott, énekelt és dobolt.

Köszönjük mindenkinek, aki akár alkotóként, akár előadóként hozzájárult ahhoz, hogy ez a nap ilyen teljes és sikeres legyen! Köszönjük polgármester úrnak a támogatást. Köszönjük kiállítóinknak munkáikat. (Báhidszki Petra – akvarellek, Dénes Zoltán – fotók, Kása Béla – fotók, Kása Róza, kalárisok – kerámiák, Kovács Erika – kerámiák, Kunsági Kinga – fotók, Milánkovics Olga – tűzzománc, akvarellek, Nagy Gábor – festmények, Nagy Miklós – szobrok, Nemec Mariann – festmények, Pletser Bernadett – papírkosarak, Tóth Elődné Szász Katalin – fülbevalók, Tóth Boglárka – mandalák, Vámos István – grafikák)

Hangya Művelődési Ház

Fotók: Milichovszky Emőke