Az Idősek világnapja alkalomból idén szeptember 29-én, pénteken köszöntöttük a településünkön élő 68 év feletti lakosokat, a hagyományos idősek napi rendezvényünk keretén belül.

A rövid műsor során Gurabi Tiborné Ani néni köszöntötte a jelenlévőket, Juhász Csaba polgármester ünnepi beszédet és egy mesét mondott, majd felléptek az óvodások és az iskolás gyermekek is. Ezt követte a ráckeresztúri nyugdíjasok tánca, majd egy kis vacsora sütivel, kávéval.Köszönjük a fellépőknek, a felkészítőknek, a szervezőknek és a lebonyolítóknak a munkáját!

Reméljük a magunk módján ki tudtuk fejezni hálánkat az életükért és örömet is tudtunk okozni!

Ugyancsak a több, mint egy évtizedes hagyomány szerint, külön köszöntöttük a 90 év feletti tordasiakat is: Barátki Jánosné Magdi nénit, Pankhardt Dezsőné Mária nénit, Pintér Sándorné Bözsi nénit, Németh Lajosné Erzsi nénit, Salamon Feri bácsit. Köszöntjük Veszeli Vilmosné Matild nénit és Stiaszni Sándor bácsit is, akikhez sajnos nem tudtunk látogatóba menni.

Tordas Község Önkormányzata

Fotók: Milichovszky Emőke