Fejlesztéseink, eredményeink – 2021. Sajnovics kultusz újraélesztése

Idén újra méltó, nagyobb hangsúlyt kapott a falunkat újratelepítő Sajnovics család és különösen Sajnovics János.

Születésének évfordulóján az iskolával közösen rövid megemlékezést tartottunk, megkoszorúztuk a szobrát. Felújítottuk a katolikus templom mellett lévő emlékművét.

Pályázatot hirdettünk, melyen a családhoz kapcsolódó 1713-as dokumentumot (a telepítési szerződést) kellett a pályázóknak digitalizálni. Öt remek pályamunka érkezett, a beküldők megkapták a dokumentum levéltári másolatát, ketten pedig utalványt nyertek.

Szintén május 12-én részt vettünk Hell Miksa (Sajnovics János mestere) születésének 300. évfordulójára szervezett online konferencián, melyen egy előadás formájában bemutattuk a Sajnovics család és Tordas kapcsolatát. https://www.youtube.com/watch?v=xpHDU-wFJmQ

Júliusban pedig ismét részt vettünk egy megemlékezésen, koszorúzáson melyen Sajnovics János munkásságát méltatták. Az eseményen jelen volt többek között a Tinta Könyvkiadó főszerkesztője, igazgatója, egyetemi tanárok, valamint köztük az egyik személy, aki a Sajnovics pályázatunkon is részt vett.

Juhász Csaba polgármester