Fejlesztéseink, eredményeink – 2023. 2023. évi pályázataink

Az idei évben a fő feladatunk az elnyert pályázataink megvalósítása volt.

Ennek megfelelően év elején folytatódott a külterületi utak felújítása pályázatunk megvalósítása, mely tavasz végével be is fejeződött. Nyár elején kezdődött el az elszámolása, melyet őszre el is fogadtak.

Hosszú tervezés után januárban elindult a Belterületi csapadékvíz-elvezetési problémák megoldása pályázatunk engedélyeztetése, tavasz végén-nyáron lezajlott a közbeszerzése, és szeptembertől elkezdődött a kivitelezése, mely az idei év legnagyobb beruházása.

Ugyancsak idén valósult meg a Gesztenyés úton a járda építése, év elején a kivitelező kiválasztása, valamint az építés és ősszel pedig az elszámolás.

A tavalyi értesítés után szintén idén kezdődött el a katolikus templom előtti piactér részletes tervezése, melynek megyei tervtanácsi véleményeztetése és örökségvédelmi bejelentése is megtörtént. Jelenleg a kiviteli tervek készülnek.

Idén van folyamatban a tavaly elkészült Rákóczi Petőfi összekötő út és a sportpályán megvalósult három pályázat elszámolása. Ebben az évben szintén indultunk és el is ültettük a fákat, melyeket a településfásítási pályázaton nyertünk. Tavasz végén megtörtént a Kölcsey összekötő út helyszíni ellenőrzése is.

Juhász Csaba polgármester