Június 4-én, a Nemzeti összetartozás napján, a Trianoni békeszerződés aláírásának 102. évfordulóján – a pünkösdi hosszúhétvége miatt csekély létszámmal, de – méltóképpen emlékeztünk meg az első világháború hőseiről.
Köszönjük Albert Sárának, József Attila versének szavalatát és Vass Árpádnak a zenei közreműködését!
Juhász Csaba polgármester elhangzott beszéde:
“1920. június 4-én a magyar delegációra kényszerítve aláírattatták a trianoni békeszerződést.
Sok szeretettel köszöntök mindenkit a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett megemlékezésünkön!
Nemzeti ünnepeinken általában a dicsőséges és hősies harcra, majd ennek leverésére emlékezünk. Most azonban a vesztes háború utáni bosszúállás, az országunk megcsonkítása, nemzetünk szétverése az, amit sohasem szabad elfelejtenünk. Visszacsinálni nem tudjuk és nem is akarjuk, de a történéseket mindig a szívünkbe kell hordozni, hogy tudjuk más az ország és más a nemzet.
1920-ban az ország (Horvátországgal együtt) elvesztette a területének és népességének közel kétharmadát, szántóföldjeink 60 %-át, rétjeink, legelőink 75 %-át, erdőink közel 90 %-át, ipari nyersanyagaink jelentős részét, nemzeti vagyonunk 62 %-át.
Nehéz mindezeket elfogadni, megtalálni benne a jót, de azt hiszem féltek tőlünk. Féltek attól, hogy ha nem vágják szét országunkat, akkor újra erősek leszünk, meghatározóak Európa életében.
Mert ilyenek vagyunk, máshogy gondolkodunk, fontos a nemzeti tudatunk és nem hagyjuk magunkat. Ez történik napjainkban, bármilyen kicsi is az országunk, tudunk meghatározóak lenni. Az uniós határok mellett a körülöttünk élőkkel továbbra is egy nemzet vagyunk, hiszen egy a múltunk és csak közös lehet a jövőnk!
Félretéve a bánatot, az igazságtalanságot, ez legyen az, amire emlékezzünk: a Magyar Nemzetre és a Magyar Hősökre is! Az ő ünnepük ugyan május utolsó vasárnapján van, de itt állva a Hősi Emlékművek terén illő, hogy megköszönjük áldozatukat.
Köszönjük, hogy életüket adták a hazánkért, értünk. A mai világban élve nem igazán tudjuk, hogy ez mit jelent, hiszen ezt nem kéri tőlünk senki. Viszont vannak, akik nemhogy életüket, de még kisebb dolgot sem tesznek az országért a közösségért. A múlt, az értünk tett tettek felidézése és a jelenben a példák mutatása segítse mindannyiunkat, hogy megérezzük, mennyire jó ilyeneket tenni, odaadni magunkból másoknak.
Csak így tudunk megmaradni egy közösség és egy nemzet!”
