TÁJÉKOZTATÓ
a Budapest-Balaton kerékpárút Tordasi szakaszával kapcsolatban 10.04-én történt eseményekről
A mai nap reggelén a kerékpárúttal foglalkozó csoport egyik vezetője (adminisztrátora) és egy tervekhez értő tagja áttekintették a kiviteli tervek egészét, majd később csatlakozott a csoport másik adminisztrátora is. Tájékoztattuk őket a várható egyeztetésekről, válaszoltunk a felvetett kérdésekre, problémákra, mely nem csak az út és a környezetének építéséről szólt, hanem az üzemeltetésről, a csapadékvíz elvezetéséről is.
Ezt követően a helyszínen ismételten megtekintettük a tervben látottakat és közösen megállapodtunk a kivágandó fák tekintetében. Javaslatomra a Csillagfürt lakópark bejáratával szemben további 10 m-re kerülhetne áteresz, mellyel megmenthetők lennének az ott lévő fák. Felmerült még az első kitérőnek az eltolása kb. 10 m-rel, mellyel szintén néhány értékesebb fával több maradhatna.
Egyetértettünk abban is, hogy a Kölcsey utca mögötti árok karbantartására megkeressük a hosszú távú szabályos megoldást.
Egyeztettünk a táblák tekintetében is, a terveket megkapva miket kértünk a szakhatósági hozzájárulásunkban. Tájékoztattuk őket, milyen lépéseket tettünk a – korábban benne lévő, ám most már nem tervezett – belterületi közvilágítás ügyében.
Reméljük, hogy sikerült meggyőzni a jelenlévőket, hogy az önkormányzatnak is ugyanolyan fontos a település és az itt lévők képviselete, és mindent el fogunk követni a szabályos használat érdekében.
Juhász Csaba polgármester