Mint a Kisbíró áprilisi számában leírtam (a honlapon és facebookon is megjelent „Ez történt a hónapban március” címmel): „Tavaly decemberben a parlament nagy többséggel módosította az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló törvényt úgy, hogy ha a jelenlegi egyházi fenntartó 2023. február 28-ig bejelenti az igényét, akkor át kell adni a nevelési-oktatási feladatainak ellátását szolgáló intézmények tulajdonjogait. Mivel nálunk a Don Bosco Nővérek ezt jelezték, így a képviselő-testületnek ezt meg kell tennie, át kell adnunk az iskolánkat és a tornatermünket a fenntartónak. A törvény azt is leírja, hogy ha ők már nem végzik ezt a tevékenységet, úgy ezeket az ingatlanokat vissza kell adni a településnek.
Így a parlament döntésének a következményeit a képviselő-testületnek kell viselnie. A képviselőknek itt nincs döntési jogköre, az átadásról szóló szerződést 60 napon belül alá kell írnia a polgármesternek, ennek elmaradása esetén bírósági úton lehet kikényszeríteni a tulajdonba kerülést. A testület arról dönthet, hogy a tulajdon átkerülése után egyáltalán milyen módon vehetné vissza a fenntartást, amit a jelenlegi szabályok szerint a KLIK végezne.”
Ezzel kapcsolatban több megbeszélés és egyeztetés is volt az utóbbi hetekben, képviselői megbeszélés, zárt testületi ülés, megbeszélés a nővérekkel. Képviselőtársaimmal abban egyetértettünk, hogy nagyon rossz törvénymódosítás született, mely semmibe veszi az érintett településen élőket. Nyilván egy nagyobb városban más a helyzet, mint egy kis település egyetlen iskolája esetén, ami ezer szállal kötődik az itt élőkhöz.
Mikor először szembesültem az esettel, belőlem is nagy ellenszenvet váltott ki a ránk erőltetett döntés. Majd megpróbáltam magam és az indulataimat háttérbe helyezni és átgondolni, hogy mi lenne a település, a gyerekek számára a legjobb megoldás.
Az első út az lenne, ha a fenntartó visszavonná az igényét. De ebben az esetben eleshet azoktól a fejlesztési forrásoktól, ami csak akkor fog járni, ha tulajdona az épület. Így ezt kértük először a közös megbeszélésen, amit így nyilván nem tudtak vállalni, mert céljuk az épületek és a tanítási körülmények további fejlesztése. Az, hogy ez mennyire vehető komolyan, meglátszik, az eddigi ráfordításaikból (új padló a tornateremben, az esővízelvezető rendszer kiépítése a főépületen, füvesítések és gumiburkolatú játszófelületek létrehozása).
A másik út, hogy ellenállunk a döntésnek, nem kötünk megállapodást az átadásra, megvárjuk, amíg a bíróság tulajdonba helyezi a nővéreket. Ebben az esetben nyugodt lelkiismerettel állhatunk a közösség elé, hogy „nem adtuk oda”, hanem erőszakkal elvették az iskolánkat. Ekkor a fenntartónak csak azt kell betartani, amit a törvény előír, semmilyen beleszólásunk nem lesz az ingatlanokkal kapcsolatban és rossz viszony alakul ki az önkormányzat és az iskola között. Ennek vesztesei pedig a gyerekek lesznek, akik egy ilyen feszült helyzetben kell, hogy tanuljanak. Az önkormányzattal közös programok nem lesznek, nem számíthatunk az iskolára.
Ezt követheti, hogy a testület úgy dönt, megkeresi a lehetőségét a fenntartói jogok visszavételére és újra a KLIK fenntartásába adja az iskolát. Nyilván itt meg kell felelni az összes jelenkori előírásnak és tisztázni kell, hogy a jelenlegi fenntartó mit hagy itt és mit nem, miket kell pótolnunk és milyen kártérítési igénnyel lép fel a korábban megkötött szerződés felbontása miatt. A KLIK fenntartásában a tanárok kevesebb juttatást fognak kapni, mint most, így sokuk el fogja hagyni az intézményt. Így veszélyben kerülhet az oktatás helyzete.
A harmadik lehetőség, hogy jelezzük a nővérek felé a helyzet iránti nemtetszésünket és hogy amit elvesz a törvény az a településünk egyik legfontosabb része. De igyekszünk egy olyan megállapodást kötni az átadásról, melyben a település érdekei bekerülnek és amely biztosíthatja, hogy valahogy mégis miénk marad az intézmény. Ebben a szerződésben tisztáznánk az elidegenítési és terhelési jogokat, a beruházásokkal kapcsolatos egyeztetéseket, a meglévő közműhasználatokat, az iskola nevének megváltoztathatatlanságát, a nem pályázati, hanem saját forrásból megvalósított beruházások ellentételezésének a kérdését és a település javára történő egyéb együttműködés formáit.
A település vezetőjeként számos, számunkra negatív következménnyel járó kormányzati döntés ellenére kell a falunkat úgy irányítani és vezetni, hogy ez minél több embernek legyen jó. Ugyanez várható el szerintem egy képviselőtől is, és sokszor van, hogy saját magunkat félretéve a közösség érdekeit szem előtt tartva kell meghoznunk a döntésünket. Mert nem a magunk megnyugtatására kell döntenünk, hanem az itt élők javára. Nyilván a döntésünk előtt igyekeznünk kell minél tájékozottabbnak lenni, ezért meg kell keresni és hallgatni az érintetteket.
Addig, amíg nem dőlt el, hogy melyik úton kezdünk el menni, nem volt célszerű félinformációkról tájékoztatni a lakosságot. A képviselő-testület jelenleg a harmadik úton jár, de a két félen múlik, hogy sikerül-e olyan megállapodást megalkotni, ami mindkét félnek a lehető legjobb. De ennek elfogadásáról is majd a testületi ülésen fognak dönteni a képviselők és csak akkor lép életbe, ha a szükséges többséget megkapja.
Remélem, ebben a mások által számunkra teremtett nehéz helyzetben is sikerül megtalálni az itt élők részére a legjobb megoldást!
Juhász Csaba polgármester
