Fejlesztéseink, eredményeink – 2022. Sportpark létesítése

SPORTPARK LÉTESÍTÉSE

2018-ban pályázott a Tordas SE (az önkormányzat közreműködésével) egy sportpark építésére, ahol kültéri kondi eszközöket kívántunk telepíteni a kerékpáros pihenő mellé. 2022 januárjában kaptuk az értesítést, hogy a Vidékfejlesztési Program keretén belül a Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület által meghirdetett (LEADER) „A szabadidő-gazdaság egyedi, vendégéjszakához nem kötődő szolgáltatásainak és vonzerőinek fejlesztése” című pályázaton a Tordas Sportegyesület 9.821.459 Ft támogatást nyert sportpark építésére. Az önrész összege: 3.273.820 Ft, melyet az önkormányzat biztosított.

A helyszín és az eszközök újragondolása és módosítása után májusban elkezdődött a munka a sportöltöző mellett, és néhány héten belül telepítésre került a 16 funkciós kondipark az ütéscsillapító talajjal. Ezután került még megépítésre a park mellé a Sajnovics parkban lévőkhöz hasonló 4 pergola, a településen használatos öntöttvas padokkal.

Az egész projektet körbevevő járda és egyebek már az önkormányzat egy másik pályázatából valósult meg.

Ősszel pedig elkezdtük a kialakított virágágyásokba is a növények telepítését. Más helyszínen lévő önkormányzati virágágyások újragondolásával, növények tőosztásával és felajánlásból származó növények ültetésével. Tavasszal folytatjuk további növényfajtákkal.

Az ünnepélyes átadó ugyan még itt sem történt meg, de a használatból látható, hogy érdemes volt erre pályázni és megvalósítani.

Juhász Csaba polgármester