Fejlesztéseink, eredményeink – 2022. Együttműködés a lakossággal

EGYÜTTMŰKÖDÉS A LAKOSSÁGGAL

Habár nem az önkormányzat beruházásában, de több éves előkészítő munka után, idén valósult meg a Budapest-Balaton kerékpárút tordasi szakasza is. A kivitelezés során sikerült képviselni és összehangolni a lakosság és a kivitelező, beruházó cégek érdekeit; ahhoz, hogy mindenki számára jól használható beruházás valósuljon meg.

A jövő feladatai közé tartozik még néhány garanciális javítás, illetve az ígért növényzet telepítése.

Igyekszünk az első perctől elképzelt használati formát tartani, erre született a helyi rendeletünk és ezért nem megyünk bele szomszédos települések más irányú elképzeléseibe.

Az ígéretünknek megfelelően, külön lakossági fórumot tartottunk Öreghegyen, ahol közösen próbáltunk lehetséges megoldásokat találni a felmerülő problémákra. Azt azonban meg kell érteni az ott lakóhelyet választóknak, hogy a terület mindig is mezőgazdasági övezet volt és ez is marad, hiszen nem alkalmas lakóövezet kialakítására. Így nem tudunk létrehozni olyan körülményeket, mint Tordas belterületén. Ennek ellenére, a lehetőségeinkhez mérten igyekszünk némiképpen javítani az ott élők életminőségét.

Az egyik legtöbb problémát okozó témában külön egyeztetést tartottunk a VHG Nonprofit Kft.-, az Öreghegy- és a település vezetőinek bevonásával. Itt ígéretet kaptunk a szemétszállítási problémák orvoslására, viszont ehhez szükséges, hogy az útvonalon – a belterülethez hasonlóan – a lakók karbantartsák az előttük lévő közterületet. Sőt az is kiderült, hogy többen és nagyobb mennyiségben akarják igénybe venni a szolgáltatást, mint amennyien elő vannak fizetve rá.

Idén is tartottunk közmeghallgatást, ahol a megjelentekkel együtt meg tudtuk beszélni a települést érintő fontos kérdéseket. A 2022. évi beszámolót 2023. év elejére tervezzük.

Ha a települést érintő ötlete, javaslata van, várjuk a lakossági fórumokon, vagy észrevételeit eljuttathatja közvetlenül az önkormányzathoz is.

Juhász Csaba polgármester