Virágos Tordas 2023

🌸 Ismét kivirágosodtak Tordas közterületei, az intézmények, szobrok környezete és a parkjaink. Idén csaknem feleannyi egynyári virág került kiültetésre, mint a korábbi években, hiszen fenntarthatósági szempontok alapján próbálunk minél több egynyárit leváltani évelővel. Az ágyások még több helyen hiányosak, illetve nem a legszebb arcukat mutatják, azonban néhány hónap, év alatt megerősödve, új formában pompázhatnak majd a település virágos részei.

🌸 Felhívásunkra (https://tordas.hu/varjuk-a-novenyfelajanlasokat/) több helyről kaptunk már évelő növényeket, melyeket továbbra is szívesen fogadunk. Egyeztetés: kultura@tordas.hu

🌸 Településünk idén is részt vesz a Virágos Magyarország pályázaton, ahol tavaly a zöldfelület-fejlesztés és fenntartás terén tanúsított elkötelezett munkánkért kaptunk elismerést. A szakmai zsűri 2023. június 26-án reggel érkezik Tordasra, hogy megtekintse a falut, melynek során nem csak a virágokat, hanem a falu összképét és rendezettségét, az utcákat is értékelni fogják.

Kategóriánkba (1000 fő feletti falu) számos nagyobb lehetőségekkel élő település tartozik, így a pályázaton való részvételünk reálisabb célja a tapasztalatszerzés, a zsűri szakmai segítsége és zöldterület-fenntartási tanácsainak beépítése településünk fejlesztésébe.

Kérjük, hogy még nagyobb gonddal tartsák rendben és ápolják az ingatlanjuk előtti közterületet és június 26-ig végezzék el az aktuális és szükséges fenntartási munkálatokat, hogy a lehető legszebb arcunkat tudjuk mutatni a zsűrinek és magunknak!

Köszönjük az együttműködést!