Fejlesztéseink, eredményeink – 2022. Útépítés a temetőben

ÚTÉPÍTÉS A TEMETŐBEN

Idén februárban adtuk be pályázatunkat, belső utak építésére a temetőben. A Magyar Falu Program keretén belül közel 6 millió forintnyi támogatást nyertünk a megvalósításra, így júniusban el is kezdődött a munka.

A három parcella között két utat alakítottunk ki, melyek 2,5 m szélesek lettek, két oldalukon járda szegélykővel és 20 cm vastag tömörített kőzúzalék burkolattal.

Ősszel, a közlekedés még könnyebbé tétele érdekében apró kőzúzalékos réteg is került az utakra.

Juhász Csaba polgármester