Az ügy leírása:

Birtokvédelem azt a birtokost illeti meg, akit a birtokától jogalap nélkül megfosztanak, vagy birtoklásában zavarnak.  Az eljárás lefolytatása során azt kell bizonyítani, hogy a birtokos birtokban volt és a birtokot tőle jogellenesen elvonták, illetve birtoklását zavarták.

Amennyiben a birtokháborítás egy éven túl történt, vagy ha a birtokháborítás jogalapja is vitás (jogkérdésben kell döntést hozni), a birtoklásában sérelmet szenvedett fél bíróság előtt kérheti birtokvédelmet.

Amennyiben a kérelemnek helyt adó határozat születik, úgy a kötelezett az abban foglaltaknak a határozat kézbesítésétől számított három napon belül – a kereset benyújtásától függetlenül – köteles eleget tenni. A birtokháborító fél köteles az eredeti birtokállapotot helyreállítani, a birtokzavarást megszüntetni, és birtokzavaró magatartástól a jövőben tartózkodni.

Illetékességi terület

Tordas Község Önkormányzata közigazgatási területe

A kérelem kötelező tartalma

A kérelemnek tartalmaznia kell:

  • a birtokvédelmet kérő nevét, továbbá lakcímét vagy székhelyét, aláírását,
  • annak a félnek a nevét, továbbá lakcímét vagy székhelyét, akivel szemben a birtokvédelmet kérik (a továbbiakban: ellenérdekű fél),
  • a birtokvédelmi eljárás megindításának alapjául szolgáló tényállás ismertetését, – ideértve a cselekmény leírását –, a birtokvitával érintett dolog megjelölését,
  • a jegyző illetékességét megalapozó tények megjelölését, a birtoksértő magatartás elkövetésének helyére történő utalást,
  • a birtoksértés időpontjára történő utalást,
  • a jegyző döntésére irányuló kifejezett kérelmet.

Csatolandó mellékletek

A kérelem előterjesztésével egyidejűleg a birtokvédelmet kérő benyújtja a kérelemben foglaltak igazolására szolgáló bizonyítékokat, és képviselő eljárása esetén csatolja a meghatalmazást.
 
A birtokvédelmet kérőnek az írásban előterjesztett kérelmet, valamint a kérelem mellékleteit egyel több példányban kell benyújtania, mint amennyi féllel szemben a birtokvédelmet kéri.

Az eljárást megindító irat benyújtásának módja

 A kitöltött nyomtatványt a jegyzőnél személyesen, vagy postai úton kell benyújtani.

Az eljárás kizárólag az érintett által személyesen kezdeményezhető, illetve helyette és nevében teljes bizonyító erejű magánokiratban vagy közokiratban (Pp. 1952. évi III. törvény 195.-196. §) adott meghatalmazással rendelkező meghatalmazottja is eljárhat.

Az irat benyújtására nyitva álló határidő

A kérelmet az birtokvédelmet kérő választásától függően a birtokháborítástól számított 1 éven belül a jegyzőhöz vagy az illetékes járásbírósághoz, 1 év eltelte után közvetlenül a bírósághoz lehet benyújtani.

Ügyintézési határidő

15 nap (30 nap, amennyiben tolmács kirendelése válik szükségessé)

I. fokon döntést hozó szerv

Tordas Község Jegyzője

II. fokon döntést hozó szerv

Határozattal szemben az ellenérdekű féllel szemben indított per útján: Székesfehérvári Járásbíróság

A jegyző határozatának végrehajtására indult eljárásban hozott döntés ellen: Fejér Megyei Kormányhivatal

Nyomtatvány:

KÉRELEM BIRTOKVÉDELMI ELJÁRÁSHOZ